standupcomedy
standupcomedy
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
életrajz

Robin Williams
(Robin McLaurim Williams)

Születési idő: 1952. július 21.

 

Amerikai színész. Rövid ideig politikai tudományokat hallgatott a Claremonti Men's College-ban, majd a Martin College-ban színházi tanulmányokat kezdett. Tehetsége hamarosan elvezette őt a Juilliard Akadémiára, ahol - neves szakemberek, köztük John Houseman keze alatt - három évig tanult. Iskolái végeztével Williams visszatért San Franciscóba, csatlakozott egy komikus műfajokkal foglalkozó színistúdióhoz, és túlesett első szereplésein, melyekre kis éjszakai mulatókban került sor. 1976-tól kezdve rendszeresen fellépett a Los Angeles-i The Comedy Store színpadán, és ezek a szereplései hamarosan felhívták rá a televíziósok figyelmét. Filmen a földönkívüli Mork szerepében kápráztatta el először a közönséget. Az Egy úr az űrből című sorozatban alkalmilag fellépő Williams ezzel az alakítással olyan átütő sikert aratott, hogy azon nyomban szerződtették egy egész sorozathoz. A műsor 1978-ban indult el, és tartós népszerűségének köszönhetoen Williams két évre rá a filmvásznon is feltűnt, mégpedig Robert Altman Popeye című alkotásának címszerepében. Ezt a bemutatkozó filmet a Garp szerint a világ követte. Barry Levinson sikeres tragikomédiája, a Jó reggelt, Vietnam! kapcsán jelölték Robin Williamst első ízben Oscar-díjra, a második nevezésre a Peter Weir rendezte Holt Költők Társasága című filmben nyújtott alakítása után került sor. A színész számos humanitárius szervezet munkájában vesz részt, de Billy Crystal és Whoopi Goldberg mellett oszlopos tagja a Comic Relief hármasfogatának is.

A kilencvenes évek közepén főképp vígjátékokban (Flubber, Apák napja, Patch Adams) láthattuk, az utóbbi években azonban a sci-fi (A kétszázéves ember, Mesterséges értelem) és a dráma világában alkotott nagyszerű filmeket (Sötétkamra, Álmatlanság, Hazudós Jakab).


Filmjei:

2002 Sötétkamra
2002 Álmatlanság
2001 Mesterséges értelem
1999 Hazudós Jakab
1999 A kétszáz éves ember
1998 Csodás álmok jönnek
1998 Patch Adams
1997 Agyament Harry
1997 Apák napja
1997 Flubber - A szórakozott professzor
1997 Good Will Hunting
1996 Aladdin és a tolvajok fejedelme
1996 Jack
1996 Madárfészek
1996 A titkos ügynök
1995 Áldatlan állapotban
1995 Jumanji
1993 Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van
1992 Játékszerek - Toys
1991 A halászkirály legendája
1991 Hook
1990 Cadillac Man
1990 Ébredések
1989 Holt költők társasága
1989 Münchausen báró kalandjai
1987 Jó reggelt, Vietnám!
1986 Most kapd el, Jack!
1986 Paradicsom klub
1986 Ragadd meg a napot
1983 Túlélők
1982 Garp szerint a világ
1980 Popeye
Egy úr az űrből

 
bemutatkozás

A humor a kabaré és a kávéház édestestvérek. A stand up comedy olyan egyedülálló műfaj, ahol az előadók  színpadi effektek nélkül, egyedül mutatják meg a közönségnek az élet groteszk, abszurd, oldalát. A stand up comedy előnye, hogy bárki számára önkifejezési lehetőséget nyújt. A műfaj nagyjai voltak pl. Hofi, Kellér Dezső valamint a napjaink "géniuszai" Fábry Sándor, Litkai Gergely, Szőke András, Badár Sándor.

 

 
naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!